![]() |
|
![]() |
|
|
Szeretném bemutatni Önöknek talán az utolsó polihisztort. Itt él köztünk, csendben alkot egy kis faluban, távol a város zajától. Nincs körülötte hűhó, kiállításai is egyre ritkulnak. Szokatlan életút az övé. Tanulmányait a festészettel kezdte, majd az ezotéria különböző ágaival folytatta. Többek között természetgyógyászatot is tanult. Tanulmányozta a filozófia, a vallások, valamint az ezotéria különböző ágait, és ezek összefüggéseit a magyar őstörténettel, a magyar ősvallással. A festészet számára Istennel való kapcsolatot jelent. A kezdeti sikerek ellenére nem hajszolta az elismerést, sőt, hátat fordított neki, hiszen az alkotás öröme fontosabb számára. Talán a csend, a nyugalom, vagy az elmélyülés a titka, vagy esetleg valami más, hogy alkotásai a lélek legmélyebb rejtelmeit is feltárják. A képeivel kiváltott gyógyulásokat talán mély hite, esetleg bizonyos felismerések, az összefüggések ismerete okozza? Nem hirdeti ugyan, de leszármazottja azon mágusoknak, akik az emberiség őstudásának hordozói voltak. Képeivel képes kapcsolatot teremteni a felsőbb világokkal, és ez nagyban segíti a hozzá fordulók gyógyulását. Bátran ajánlom Tisza-Kalmár György alkotásait bárkinek, aki úgy érzi, lelke felszabadítására van szüksége. ![]() ![]() Tisza-Kalmár György festészeti tanulmányait az általános iskolában kezdte 1966-ban Budapesten. 1979-től Londonban folytatta, 1982-től önálló művészként dolgozik, 1985-ben Bécsbe költözött. 24 alkalommal volt önálló kiállítása és sok közös tárlaton vett részt. Műveiről számos cikk jelent meg rangos különböző művészeti folyóiratban és újságban. ![]() ![]() ![]() Email: Mikes Kelemen utca 6. 8297 |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Alternatív lehetőséget biztosító tanfolyam az önkifejezés megvalósításához. Az univerzum részeként a szeretet segítségével látható formában fejezheted ki érzelmeidet. Út az egységes-egész, a teremtő szeretet megismeréséhez, út a lélekhez, önmagadhoz. Érzelmek kifejezése a vásznon, látható érzés, igaz művészet. Nem kell hozzá előképzés, rajztudás. |